From Richard Bach

Nem tudom, merre vagy, de valahol már élsz a világban, és egy napon te meg én megérintjük majd ezt a kaput, ezen a ponton, ahol most én. Aztán majd bemegyünk a kapun, betölt minket a jövőnk és a múltunk, és annyit fogunk jelenteni egymásnak, amennyit soha egyetlen ember sem a másiknak. Még nem találkozhatunk, nem tudom, miért. De egy nap minden kérdésünkre feleletet kapunk majd. Minden lépésem közelebb visz egy hídhoz, amelyen át kell mennünk, hogy találkozhassunk. Ugye, nem lesz nagyon sokára? Ugye nem?

A felhő nem tudja, miért épp erre száll, s miért épp ily sebesen. Érzi a késztetést: most erre van az út. De az ég tudja az okot és a célt minden felhő mögött, s tudni fogod te is, ha elég magasra szállsz, hogy túlláss a láthatáron.

Milyen hamar belemerültünk a díszletek felállítgatásába, s közben megfeledkezünk arról, hol a gyémánt értékű lényeg! Egyetlen dolog számít, amikor földi életünk végére érünk: hogyan szerettünk, jól csináltuk-e - milyen volt az a szerelem, amely belőlünk fakadt?

ez van mára:)

"Ő megismerte az én kis
gyarlóságaimat. Sokan hibának tartják ezeket, de nincs igazuk, mert ezek
szép dolgok. És azt mi döntjük el, ki jöhet be a saját kis világunkba.
Nem vagy tökéletes, pajtás, de megnyugtatlak, az a lány sem tökéletes. A
kérdés az, hogy egymásnak tökéletesek vagytok-e. Erről szól az egész,
...ez a bizalom alapja, és hogy tényleg így van-e, arról csak úgy
győződhetsz meg, pajtás, ha kipróbálod."

A fájdalom senkit nem kímél.Öl, butít,nyomorba dönt.A fájdalom a por,melyből a főnixmadár feltámad,benne kezdődik az újjászületés.Életet
lehel az élő halottakba.

Megtanít,hogy nem létezik abszolút igazság és abszolút hamisság.Megtanítja az élőknek,hogy ne legyenek biztosak semmiben,amit
ismernek.Alázatossá tesz.Beárnyékol.Megfeketít.Ki...világosít...A bánat új embert farag belőled,ha közben nem pusztulsz bele....

AZ IGAZ TÖRVÉNY

(XVII. 5.) A Folyóisten így szólt: “Igaz, valóban. De hát akkor mi az, amit tennem kell és mi az, amit nem szabad tennem? Mi irányítson engem mindezek után abban, hogy mit fogadok el és mit utasítok vissza, mit követek és mit dobok el?”

Az Északi Tenger ura válaszolt:

“A Tao szemszögéből nézve mi a nemes és mi az alacsonyrendű? Ezek a szavak a valóság végletes kiélezései. Ne ragaszkodjál makacsul elgondolásaidhoz, amelyek ellentétbe sodornak a Taoval. Mi a kevés és mi a sok? Ezek a szavak csak arra jók, hogy adásnál és megköszönésnél alkalmazzuk őket. Ne légy egyoldalú, mert ez maga megmutatja, mily távol állsz a Taotól. Légy szigorúbb, mint az uralkodó, aki nem önző célokkal osztogatja kegyeit. Légy meggondolt, mint a földistenség, amely mikor áldozatot kap, nem osztogatja pártoskodva áldását. Légy tág, mint a tér, amelynek négy sarkpontja határtalan és nem jelent korlátokat a világban. Mindent átfogni, egyformán, előszeretet és különös pártfogás nélkül: ez az, amit úgy lehet nevezni, hogy valaki minden egyoldalú kötöttségtől mentes. Minden dolgot egyformán kezelni: akkor meg már nincs köztük rövid, vagy hosszú. A Taonak nincs vége és nincs kezdete, csak a lények halnak meg és születnek és nem érnek el oly tökéletes állapotot, amelyben megmaradhatnának. Hol üresek, hol megtelnek, nem tudnak egy alakot változatlanul megtartani. Az évek nem térnek vissza, az időt nem lehet megállítani. Hanyatlás és gyarapodás, teltség és üresség, ha megszűntek, újra kezdődnek. Így lehet elmondani, mi az igazi törvény s mi a dolgok princípiuma. A dolgok léte olyan, mint a vágtató ló. Minden mozdulat változást jelent, minden pillanat alakulást idéz e1ő. Mit kell tenned? Mit nem kell tenned? Egyszerűen csak hagyd, hogy a dolgok változása haladjon szabadon a maga útján.

Beszélgetések Istennel.....4

Tudod, az a lényeg, hogy ha tisztán, előzetes gondolatoktól mentesen lépsz be a pillanatba, akkor megteremted azt, aki vagy, ellenkező esetben csak újra eljátszod azt, aki valaha voltál.

Úgy éled meg az életet, az örökös és végeérhetetlen teremtés folyamatát, mintha csakis újrajátszásból állna!

De hogyan utasíthatja el bármelyik józan, racionális ember, hogy a korábbi tapasztalatára támaszkodjon? Hát nem teljesen normális, hogy mindent előszedünk a szóban forgó témáról, amit csak tudunk, aztán válogatunk közülük?

Lehet, hogy normális, de semmiképp sem természetes. Azt tekintik normálisnak, ahogy valamit rendszerint elvégeznek. Ám akkor vagy természetes, amikor megpróbálsz nem „normális”-an reagálni!

A természetes és a normális nem ugyanaz. És bármelyik adott pillanatban eldöntheted, normálisan – az általános norma szerint – cselekszel, vagy úgy, ahogy természetesen jön.

Bizony mondom néked: semmi sem természetesebb, mint a szeretet.

Ha a szeretet vezérli a cselekedeteidet, akkor természetesen fogsz cselekedni. Ha félelemmel eltelve, sértődötten, ingerülten reagálsz, akkor viselkedhetsz ugyan normálisan, természetesen azonban semmiképp.

Beszélgetések Istennel.....harmadjára :)

A szenvedésnek semmi köze az eseményekhez, hanem csupán ahhoz, hogyan hatnak az események az egyes emberekre. Ami megtörténik, az pusztán csak megtörténik. Hogy mit érzel felőle, az már másik kérdés.

 A tökéletes tudás iskolájának a hallgatói csendben szenvednek, mert pontosan tudják, hogy a szenvedés nem Isten útja, inkább annak a biztos jele, hogy még sokat kell tanulni Isten útjáról, hogy valamire még emlékezni kell.

  Az igazi Mester egyeltalán nem olyan, mint azok, akik csendben szenvednek, legfeljebb olyan szenvedőnek látszik, aki nem panaszkodik. És az igazi Mester azért nem panaszkodik, mert nem szenved, hanem egyszerűen megtapasztal egy sor állapotot, melyet te elviselhetetlennek tartasz.

  A Mester megismerte a Szó hatalmát, így hát nem beszél a szenvedésről - mert úgy dönt, hogy egy szót sem szól róla. Így nem is szenvedhet.

  Amire figyelünk, azt valóságossá tesszük. A Mester tudja ezt. Mikor dönt, tekintettel van rá, hogy amit választ, azt valósággá teszi.

  Időről időre mindannyian megteszitek ezt. Mindenki mulasztott már el fejfájást, vagy ellátogatott a fogorvoshoz, hogy csökkentse a fájdalmát, és ehhez semmi másra nem volt szükség, csak hogy így döntsön. A Mester ugyanígy hozza meg a döntéseit, még ha nagyobb szabású ügyekben is.

  Az ítéleteitek tartanak távol benneteket az örömtől, és az elvárásaitok tesznek boldogtalanná.
Minden ember különleges, és minden pillanat egyedi. Pótolhatatlan és helyettesíthetetlen. Nincs olyan ember, aki különlegesebb lenne a másiknál. Számos ember abban a hitben él, hogy Isten különleges módon és csakis az általa kiválasztott emberrel beszélget. Ez a hit számos embert tart távol Istentől, és egyben leveszi saját válláról a felelősséget, elfogadva más ember igazságát, akikről úgy gondolja, hogy hallott valamit Istenről. Ez az alapvető ok, amiért az emberek személyes szinten elfordulnak Istentől.

Nem lesz a tiéd, amiért könyörögsz, sem az, amit akarsz. Azért, mert éppen a kérésed rögzíti a hiányt, és ha kimondod, hogy mi után vágyakozol, azzal pontosan és csakis ezt az élményt, azaz az akarást hozod létre a valóságodban. A helyes imádság tehát soha nem az esdeklő könyörgés, hanem a hálaadás imája. Ha előre köszönetet mondasz Istennek azért, aminek a megtapasztalása mellett döntöttél, legyen az bármi, akkor végeredményben elismered a létét - gyakorlatilag. A hála így a legerőteljesebb nyilatkozat Isten számára; megerősítése annak, hogy megadtam a választ, mielőtt még kérdeztél volna. Úgyhogy soha ne könyörögj. Határozz, hogy úgy legyen!

Halkan szólj, különben azt fogják hinni, hogy csak figyelmet követelsz. Gyengéden szólj, hogy mindenki megismerje a szeretetet. Nyíltan beszélj, különben azt fogják hinni, hogy rejtegetnivalód van. Őszintén szólj, hogy senki se érthessen félre. Gyakran szólj, hogy szavaid eljussanak mindenkihez. Tiszteletteljesen szólj, hogy senki se fosztassék meg a tisztelettől. Szeretetteljesen szólj, hogy minden szavad gyógyíthasson. Énrólam szólj minden szavaddal. Tedd egész életedet ajándékká. Soha ne feledd, te magad vagy az ajándék.

Beszélgetések Istennel.....másodjára

Egyáltalán mi az a "jónak lenni"? Ki az, aki kimondhatja erről a végső szót? Ki állítja fel az irányelveket? Ki alkotja meg a szabályokat?
Bizony mondom: te magad szabod meg a szabályokat. Te magad állítod fel az irányelveket, és te magad döntöd el, jól cselekedtél-e; hogy jól cselekszel-e. Te vagy az egyetlen, aki eldönti, Ki és Mi Vagy Valójában és Ki akarsz Lenni. És te vagy az egyetlen, aki megítélheti, jól cselekszel-e.

Tedd, amit akarsz! Tedd azt, ami úgy tükröz, úgy ábrázol téged, mint éned egyre nagyszerűbb változatát! Ha rossznak akarod tartani, tartsd rossznak. De ne ítélkezz, és ne kifogásolj, mert semmiről nem tudod, miért történik meg, sem azt, hogy hová vezet. És ne feledd: amit megbélyegzel, az téged fog megbélyegezni, és amit elítélsz, egy napon azzá válhatsz.
Nem lesz a tiéd, amiért könyörögsz, sem az, amit akarsz. Azért, mert éppen a kérésed rögzíti a hiányt, és ha kimondod, hogy mi után vágyakozol, azzal pontosan és csakis ezt az élményt, azaz az akarást hozod létre a valóságodban. A helyes imádság tehát soha nem az esdeklő könyörgés, hanem a hálaadás imája. Ha előre köszönetet mondasz Istennek azért, aminek a megtapasztalása mellett döntöttél, legyen az bármi, akkor végeredményben elismered a létét - gyakorlatilag. A hála így a legerőteljesebb nyilatkozat Isten számára; megerősítése annak, hogy megadtam a választ, mielőtt még kérdeztél volna. Úgyhogy soha ne könyörögj. Határozz, hogy úgy legyen!

Útravalónak....

Mikor kimondtad, olyan lettem a kertben, mint egy zacskó, felkapott a szél, s bolyongtam céltalanul, üresen.

Én a búcsút úgy élem meg, mint a halált. Nincs hová menekülni!

Az élet nehezebb, mint a halál. A halál semmi. Ott már nincs megpróbáltatás, öröm, fájdalom. Már nincsenek érzések.

Eljön az az idő, amikor fel fog tűnni, ha a tükörbe nézel, hogy az a csillogás, ami egykor a szemedben volt már régen eltűnt. Már nem úgy látod a világot, mint egykor, már nem várod a csodákat, pusztán a sivár és kopár tényeket látod, amik villámként képesek átcsapni rajtad. De téged ez már cseppet sem izgat. Tudod nagyon jól, hogy ez a világ sajnos ilyen. Nem fogsz megbízni senkiben, és ezzel azt is képes vagy őrületbe kergetni, akit valójában szeretsz. Az ifjúkori szerelem már rég a múlté. Nem fog annyira lelkesíteni semmi a világon, mint régen, mert tudod, hogy semmi sem olyan fontos és nagyszerű, mint azt egykor hitted. A világ meghal benned, és vele halsz te is. Megölted a lelked egy tollvonással.

Az emberek sok mindent elhallgatnak a halálról... többek között, hogy milyen hosszú ideig tart, míg a szívedben is meghalnak azok, akiket a legjobban szeretsz.
Lisey már az álmok világában kóborol, ahogyan Scott is, de az álmok világába sosem együtt mennek, és Lisey attól fél, hogy a halál is ilyen lesz, a halál, ahol álmok ugyan még vannak, viszont a szerelem –az otthon, a kéz, ami a kezedre kulcsolódik, mikor a nap végén madárrajok szelik át az égboltot a Nap égett-narancssárga korongja előtt- hiányozni fog.


Ég Áldjon Mindenkit!!!A viszontlátásra...

Seneca Nagymester tollából....2. rész

Ami könnyen elérhető, az a felszínen csillog. Ami érték, olykor fénytelen, és a mélyre kell ásni érte. Amiben a sokaság élvezetét leli, sivár és illanó gyönyörűséget kínál. Amiről én beszélek, az a felszínről nem látható, és bensődben derül.

 Miben tévednek hát az emberek, noha mindannyian a boldog életre vágynak? Abban, hogy a rávezető eszközöket fogadják el helyette, s mialatt keresik, menekülnek előle.

Több dolog rettent bennünket, Lucilius, mint amennyi szorongat, és gyakrabban szenvedünk a hiedelemtől, mint a valótól.

Ha el akarsz vetni minden gondot, képzeld, hogy mindaz, aminek bekövetkeztétől félsz, mindenképp bekövetkezik, és bármi legyen az a rossz, mérlegeld magadban, és becsüld fel félelmedet: belátod bizonyosan, hogy vagy nem nagy horderejű, amitől félsz, vagy nem tart soká.

Mind, aki biztonságos életet akar közületek élni, amennyire lehetséges, kerülje a léppel bevont javakat, még másért is csalódunk bennük nagy nyomorultul; azt hisszük: birtokunkban vannak, s mi ragadtunk beléjük.

Nincs olyan érték, amelyet társ nélkül birtokolni kellemes volna.

http://www.hoxa.hu

Úgy barátkozhatunk meg rosszkedvünkkel, hogy nem szigeteljük el, hanem megosztjuk valakivel, aki képes befogadni. . . Ez nagyon fontos. . .

Olyan sok szomorúságunk marad rejtve, még a legjobb barátaink elől is! Amikor magányosak vagyunk, odamegyünk-e valakihez, akiben megbízunk, és mondjuk-e neki: „Egyedül vagyok. A támogatásodra és a társaságodra van szükségem”? Amikor kétségbeesünk, kielégületlennek érezzük magunkat, dühösek vagy keserűek vagyunk, meg merjük-e kérni egy barátunkat, hogy legyen velünk és fogadja be fájdalmunkat?


Túl gyakran gondoljuk vagy mondjuk: „Nem akarom zavarni őket a problémáimmal. Van nekik is gondjuk elég. ” Pedig megtiszteljük a barátainkat azzal, hogy megosztjuk velük küzdelmeinket. Nem azt kérdezzük mi is a barátainktól, akik eddig rejtegették előlünk félelmeiket és szégyenünket, hogy „Miért nem mondtad el előbb, miért titkoltad ilyen sokáig?”

Természetesen nem mindenki képes meghallgatni rejtett fájdalmainkat. . .

Ám hiszem, hogy ha valóban el akarunk érni a lelki érettséghez, Isten elküldi hozzánk, azokat, akikben megbízhatunk. . .
 

Szenvedésünk nagy része nemcsak fájdalmunkból ered, hanem fájdalmaink közepette érzett elszigeteltségből is. Sokan, akik határtalanul szenvednek valamilyen függőségtől – legyen szó akár az alkoholról, a drogokról vagy az evésről -, akkor könnyebbülnek meg igazán először, amikor fájdalmukat megoszthatják másokkal és érzik, hogy meghallgatásra találnak. . . .

A sok tizenkét lépéses program tanúsítja, hogy fájdalmunk megosztása az elsõ lépés a gyógyulás felé. . . 

Ebből is láthatjuk, milyen közel állhat egymáshoz a bánat és az öröm. . .

Ha látom, hogy többé már nem vagyok egyedül a küzdelemben, s kezdem megtapasztalni ezt az új „közösséget a gyengeségben”, akkor a bánat közepette megjelenhet az igazi öröm. . .