http://www.hoxa.hu

Úgy barátkozhatunk meg rosszkedvünkkel, hogy nem szigeteljük el, hanem megosztjuk valakivel, aki képes befogadni. . . Ez nagyon fontos. . .

Olyan sok szomorúságunk marad rejtve, még a legjobb barátaink elől is! Amikor magányosak vagyunk, odamegyünk-e valakihez, akiben megbízunk, és mondjuk-e neki: „Egyedül vagyok. A támogatásodra és a társaságodra van szükségem”? Amikor kétségbeesünk, kielégületlennek érezzük magunkat, dühösek vagy keserűek vagyunk, meg merjük-e kérni egy barátunkat, hogy legyen velünk és fogadja be fájdalmunkat?


Túl gyakran gondoljuk vagy mondjuk: „Nem akarom zavarni őket a problémáimmal. Van nekik is gondjuk elég. ” Pedig megtiszteljük a barátainkat azzal, hogy megosztjuk velük küzdelmeinket. Nem azt kérdezzük mi is a barátainktól, akik eddig rejtegették előlünk félelmeiket és szégyenünket, hogy „Miért nem mondtad el előbb, miért titkoltad ilyen sokáig?”

Természetesen nem mindenki képes meghallgatni rejtett fájdalmainkat. . .

Ám hiszem, hogy ha valóban el akarunk érni a lelki érettséghez, Isten elküldi hozzánk, azokat, akikben megbízhatunk. . .
 

Szenvedésünk nagy része nemcsak fájdalmunkból ered, hanem fájdalmaink közepette érzett elszigeteltségből is. Sokan, akik határtalanul szenvednek valamilyen függőségtől – legyen szó akár az alkoholról, a drogokról vagy az evésről -, akkor könnyebbülnek meg igazán először, amikor fájdalmukat megoszthatják másokkal és érzik, hogy meghallgatásra találnak. . . .

A sok tizenkét lépéses program tanúsítja, hogy fájdalmunk megosztása az elsõ lépés a gyógyulás felé. . . 

Ebből is láthatjuk, milyen közel állhat egymáshoz a bánat és az öröm. . .

Ha látom, hogy többé már nem vagyok egyedül a küzdelemben, s kezdem megtapasztalni ezt az új „közösséget a gyengeségben”, akkor a bánat közepette megjelenhet az igazi öröm. . .