2010. március 10., szerda

Kedves Olvasók!



Egy számomra ismeretlen érzéssel találkoztam tegnap. Még nekem is emésztenem kell, s feldolgoznom, helyükre raknom, de mielőtt leírnám, mi volt az, előbb magamról még pár szót írnék, mert a hozzám érkező levelekből, hozzászolásokból, úgy vettem ki,  hogy én egy elérhetetlen, "művész" vagyok, ami NEM igaz.
Először is: Esendő ember vagyok én is. Nem vagyok elérhetetlen. S, hogy művész vagyok-e? Ezt majd az idő, s nálam okosabb emberek eldöntik. Amit tudok, hogy vannak érzéseim, gondolataim, melyeket úgy érzem, hol jobban, hol rosszabbul meg tudok fogalmazni, akár vers, vagy prózai mű formájában. Más kérdés, hogy hiszek nem látható dolgokban, s valami mozgat belülről, valami írásra késztet, s többször visszahallottam, hogy ezért születtem, ezért kell élnem, hogy alkossak. Igyekszem. Vannak terveim, álmaim, melyek bizonyosan vagy elérnek, vagy nem, de ezek mind mind az írással kapcsolatosak.
A való élet pedig: HIába van 4 szakmám, egy érettségim, mégis sajnos munkanélküli vagyok lassan egy éve. Elveszítettem a lakásomat, az automat, midnenemet. Semmim nincsen. A hajléktalanság elől anyám mentett meg, aki befogadott egy 30 négyzetméteres kis lakásba, ahol most hárman élünk, mert öcsém is itthon van még. Tipikus írói sors. Ez van. Munkanélkli segélyt már nem kapok, havi 25000ft a bevételem. Amint tudok, természetesen megyek dolgozni is, mert megélni is meg kell valamiből,s  nem lóghatok örökké mások nyakán, de ez most egy ilyen átmneti állapot. Már annak tekintem, pedig volt idő, mikor nem így gondoltam, s nem láttam kiutat. Ebből kifolyólag 2x is követtem el öngyilkossági kísérletet, mindkét eset után hosszasan kezeltek a pszichiáterek...na, mindegy, ezt gondoltam, közölnöm, kell, hogy bizony én is emberből vagyok.
Most pedig az érzéseim, melyekkel tegnap találkoztam először. Szóval elindult az oldalam...S miközben ahozzám érkező levlekt, hozzászólásokat olvastam, olyan szeretet áradt ki a sorokból, mellyel soha nem találkoztam még. És bizony, bár nem férfias dolog, de elsírtam magam. Eltörött a mécses, bizony. Azt éreztem, hogy végre tudtam adni valamit másoknak, akik veszik a fáradtságot, s megköszönik, s gratulálnak hozzá. Soha nem tapasztaltam ilyen érzést.Azt hittem, senki nem lesz kíváncsi az írásaimra, ehelyett, hála, sokan olvasnak, ami nekem nagy öröm. Úgy érzem, van értelme élnem, s alkotnom. És ezt köszönöm most is ezúton mindenkinek, aki levelet ír, vagy hozzászól a vendégkönyvemhez. Egy alkotónak ennél nagyobb öröm, úgy érzem nem létezik, s ez túlmutat az anyagiakon, mert bizony, ilyen érzést nem lehet megvásárolni. Csak remélni tudom, hogy írásaimmal én tudok adni valamit. S még egy fontos dolog, mindenkinek, hogy a kételyeket elosszam:
Minden írásom valóságon alapszik, legyen az vers, prózai mű, vagy cikk. Mindent átéltem, minden megtörtént, még ha hihetetlennek tűnik, akkor is...Ezt azért tartsák szem előtt miközben olvasnak. Semmit nem találtam ki. Átéltem. És amit átéltem, azt írtam le, azt fogalmaztam meg!
Mindenkinek köszönöm a szeretetet, mellyel ismeretlenül is elhalmoznak!
Nyári Zsolt

Nincsenek megjegyzések: